A Benefit teszt alkalmazása valóban csak az új rendelet szerint kötelező?

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló 45/2025. (XII. 23.) NGM rendelet a helyi dokumentum tartalmi elmei között előírja az úgynevezett hasznossági tesz (angolul: Benefit Test) alkalmazását.

Az NGM rendelet 6. § (3) bekezdés i) pontja szerint a pénzügyi vagy nem pénzügyi szolgáltatás igénybe vevőjénél kötelező annak bemutatása, hogy a szolgáltatás az üzleti tevékenységéhez teljes egészében szükséges, és ugyanilyen feltételű szolgáltatásokért független félnek is hajlandó lenne hasonló feltételekkel fizetni, vagy az igénybe vevő adózó maga végezné el a szolgáltatást (hasznossági teszt);

De mi is az a Hasznossági, avagy Benefit teszt és miért olyan jelentős?

A nemzetközi vállalatcsoportok működésének alapvető eleme a központosított szolgáltatások (pl. IT, HR, jogi vagy menedzsment szolgáltatások) nyújtása a leányvállalatok felé. A transzferárazási ellenőrzések során az adóhatóságok elsődleges vizsgálati szempontja nem csupán az ár mértéke, hanem annak vizsgálata is, hogy az adott igénybe vett szolgáltatás mennyiben merül fel a vállalkozás érdekében. E vizsgálat célja annak igazolása, hogy a szolgáltatás fogadója valóban részesült-e gazdasági előnyben, amely indokolttá teszi a költség elszámolását.

A Benefit teszt lényege a szokásos piaci ár elvének (Arm’s Length Principle) egyedi alkalmazása. A vizsgálat során azt kell elemezni, hogy egy független vállalkozás hasonló körülmények között:

1. Hajlandó lett volna-e fizetni az adott szolgáltatásért egy külső partnernek?
2. Vagy elvégezte volna-e az adott tevékenységet saját hatáskörben (házon belül)?

Amennyiben a válasz mindkét kérdésre nemleges, a szolgáltatás díja transzferár szempontból nem tekinthető elszámolható költségnek (itt jegyezzük meg, hogy felvethet problémákat más jövedelemmel összefüggő adó vonatkozásában is), függetlenül attól, hogy a számlázás és a pénzügyi teljesítés megtörtént-e.

Az OECD Transzferár Irányelvek (különösen a VII. fejezet) és az ENSZ Transzferár Kézikönyve (UN Manual) koherens iránymutatást adnak a teszt alkalmazásához:

• OECD megközelítés: Az Irányelvek hangsúlyozzák a „gazdasági vagy kereskedelmi érték” meglétét. Az OECD definíciója szerint a szolgáltatásnak javítania kell a fogadó fél kereskedelmi pozícióját vagy várható jövedelmezőségét.
• ENSZ megközelítés: Az ENSZ gyakorlatiasabb irányból közelít, kiemelve a fejlődő országok adóhatóságainak igényét a szigorú bizonyításra. Hangsúlyozza a „szolgáltatás ténylegessége” és a „szükségesség” közötti szoros kapcsolatot.

A nemzetközi standardok nevesítenek bizonyos eseteket, amelyek nem felelnek meg a Benefit teszt követelményeinek:

1. Részvényesi tevékenység (Shareholder Activities): Azok a költségek, amelyeket az anyavállalat kizárólag a saját tulajdonosi pozíciójának védelmében vagy a csoportszintű jelentéstételi kötelezettségek (pl. konszolidáció, tőzsdei jelenlét) miatt visel, nem számlázhatóak tovább.
2. Duplikálás (Duplication): Ha a leányvállalat már rendelkezik saját erőforrással az adott feladat ellátására, a központilag nyújtott, azonos tartalmú szolgáltatás díja nem elszámolható.
3. Járulékos előnyök (Incidental Benefits): A puszta csoporttagságból fakadó előnyökért (pl. jobb hitelképesség a csoport hírneve miatt) nem számítható fel díj, ha mögötte nincs aktív szolgáltatásnyújtás.

A Benefit Test sikeres teljesítése a tartalom az elsődleges a formával szemben (substance over form) elvén nyugszik. A társaságoknak nem elegendő egy általános keretszerződés; a gyakorlatban az alábbi bizonyítékok megléte elvárt:

• Részletes szolgáltatási leírások (SLA-k).
• Teljesítésigazolások, e-mailek, prezentációk, riportok vagy szoftverhasználati naplók.
• Időkimutatások (Time sheets), amennyiben a díjazás óradíjas alapon történik.
• Annak bemutatása, hogy a szolgáltatás hogyan csökkentette a költségeket vagy növelte a hatékonyságot a fogadó félnél.

A hasznossági teszt nem csupán egy adminisztratív kötelezettség, hanem a csoporton belüli elszámolások adóügyi védvonala. Megfelelő dokumentáltság hiányában a szolgáltatási díjakat az adóhatóságok – a piaci ár mértékétől függetlenül – teljes egészében elutasíthatják, ami kettős adóztatáshoz és jelentős adóbírsághoz vezethet.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a jogalkotó elvárása nem teljesen újdonság, az az általános adózási alapelvekből és az OECD Irányelvekből és az adóhatóság korábbi gyakorlatából is levezethető, azonban hatalmas súlya van annak, hogy ezt az elvárást jogszabályi szintre emelték. Továbbá jól mutatja azokat az ellenőrzési irányokat, amely felé az adóhatóság haladni szándékozik.

Kollégáink olyan szakemberek, akiknek több évtizedes szakmai tapasztalata van, melyek segítenek eligazodni az adóhatóság elvárásai között. Kérdése merült fel? Keressen minket bizalommal, kérje ajánlatunkat – töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! ⬇️