2017. február 21-én elfogadta az Országgyűlés az illetéktörvény változásait, mely 2017. március 1-jétől lép hatályba.
E szerint nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért.
Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem. Ingyenes lesz továbbá a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása is.
Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok is, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni.
Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket.
Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik.
A hatósági bizonyítvány kiadása 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni.
A friss módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.
A termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj.
A továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.
Szeretne választ kapni adózási és számviteli kérdéseire?
Legyen Ön is SALDO tag!
Részletes információkért kattintson ide!