Lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel és a tagdíj befizetésével nem válnak kamarai taggá.
Akik elmulasztják a törvényben előírtak teljesítését (nyilvántartásba vétel, illetve hozzájárulás megfizetése) számíthatnak arra, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) behajthatja a díjat, miután az köztartozásnak minősül. Már 5.000 forint esetén is eljárhat az adóhatóság, ráadásul a végrehajtásnak költsége is van, amit ráterhelnek az adósra, így a mulasztás jóval többe kerülhet, mint a tagdíj határidőben történő befizetése.
Azoknak a gazdálkodó szervezeteknek kell regisztrálniuk, akik a cégnyilvántartásban, vagy az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szerepelnek.
Alapítványokra, egyesületekre, szövetségekre nem vonatkozik a nyilvántartásba vételi kötelezettség. Az elhatárolás alapja, hogy kit, hol tartanak nyilván, akiket a bíróság vesz nyilvántartásba, azoknak nem kell regisztrálniuk.
A felszámolás vagy végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezeteknek is regisztrálniuk és fizetniük kell, mert ezen cégek ezen eljárások befejezéséig élő cégnek számítanak, rájuk is vonatkozik a regisztrációs kötelezettség.
Az egyéni vállalkozónak arra az évre nem kell kamarai hozzájárulást fizetnie, amikor a teljes naptári évet szünetelő státuszban töltötték.
A regisztráció és a kamarai hozzájárulás megfizetése a kisadózó vállalkozások tételes adóját alkalmazó vállalkozásokra is vonatkozik.
2018-03-26