A törvény kihirdetésre került a Magyar Közlöny 75. számában.
Az előírások a Pmt. 1. § (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatókra terjed ki. Ilyen szolgáltató többek között a hitelintézet, pénzügyi szolgáltató, ügyvéd, közjegyző, árukereskedelmi tevékenységet végző, amennyiben tevékenysége folytatása során kétmillió-ötszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzfizetést fogad el, továbbá a könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveless adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végző, valamint az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozók.
A Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatók e törvény és a 2017. évi LII. törvény (Kit.) rendelkezéseiben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére belső szabályzatot kötelesek készíteni, illetve kijelölt személy kötelesek bejelenteni.
A kijelölt személy bejelentése
A Kit. a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatók számára kötelezettségként írja elő, hogy a szolgáltató tevékenységének megkezdését követő 5 munkanapon belül köteles kijelölni – a szervezet sajátosságától függően – egy vagy több személyt, akik a pénzmosással kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás Elleni Információs Irodával (a továbbiakban: FIU) tartja a kapcsolatot.
A Kit. hatálybalépésekor működő szolgáltatóknak a kijelölt személy adatairól a Kit. hatálybalépését követő 30 napon belül (2017. július 26.) kell az FIU felé a tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tenni.
A törvény hatálya alá tartozó összes szolgáltató a Kit. 4. § (2) bekezdésében és a Pmt. 31. § (1) bekezdésében meghatározott kijelölt személyre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségüknek a VPOP_KSZ17 elnevezésű elektronikus nyomtatvánnyal tehetnek eleget.
Pénzmosási belső szabályzat
A szabályzat elkészítésekor az alábbi határidőket kell betartani.
A Pmt. hatálybalépésekor, azaz 2017. június 26-án már működő szolgáltatók a belső szabályzatukat legkésőbb 2017. szeptember 30. napjáig kötelesek a Pmt. rendelkezéseinek megfelelően átdolgozni és a belső szabályzat átdolgozásának megtörténtéről a felügyeletet ellátó szervet írásban tájékoztatni. A törvény hatálya alá tartozó szervezetek esetében tevékenységtől függően különböző felülgyeleti szerveket jelöl meg a Pmt. 5. §-a. A könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveless adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végző, valamint az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozók felülgyeleti szerve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a későbbiekben teszi közzé a tájékoztatást, hogy a szolgáltatók milyen módon tesznek eleget a belső szabályzat átdolgozásának megtörténtéről szóló tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségüknek.
A Pmt. hatálybalépését követően tevékenységét megkezdő szolgáltatónak a tevékenység megkezdését követő 45 napon belül kell belső szabályzatot készíteni és azt a felügyeletet ellátó szervnek jóváhagyás céljából benyújtani. Az eljárás megegyezik a korábbi eljárással (néhány soros kérelem a jóváhagyás iránt, illeték megfizetésének igazolása, szabályzat csatolása).